Az utam

8 évnyi üzlettámogató munka után (HR, és resource management területeken) 2016 januárjában vágtam bele a BI tanulásba. Tettem ezt annak érdekében, hogy hatékonyabb megoldásokat találjak a riportkészítésre, a “megérzéseim” (=tapasztalataim) alátámasztására. Úgy éreztem, hogy hiába teszek meg mindent annak érdekében, hogy az általam szolgáltatott elemzésekből és kimutatásokból a vállalatvezetés a cég és a dolgozók számára legelőnyösebb döntéseket tudja hozni, valahogy mégsem találom a megfelelő eszközt ahhoz, hogy

  • minden felmerülő kérdésre választ találjak az adatokban,
  • a vizuális megjelenítés azonnal emészthető legyen,
  • hozzáférjek minden adathoz, amiből információ nyerhető ki,
  • beleférjen az időmbe olyan összefüggések kimutatása, amik valóban értékesek a vállalat számára.

Elkezdtem hát megkeresni ezeket az eszközöket, módszereket, később pedig az új terület iránti érdeklődésem sodrában új munkakört is választottam, ahol a napi feladataim főként ezeknek az eszközöknek az üzleti életben való felhasználásából állnak. Közben határozott célommá vált, hogy a megszerzett tudást és a tapasztalataimat megosszam mindazokkal, akik hasonló cipőben járnak vagy csak érdeklődnek a téma iránt. Megtaláljátok az általam hasznosnak tartott blog-okat is a Kitekintő-ben. Továbbá ugyanitt összegyűjtöttem az általam ismert helyeket, ahol tanulhattok kedvetekre 😉

Hiszek abban, hogy nem kell pályát módosítania annak, aki hatékonyabb megoldásokat keres az üzleti élet bármely területén az adatelemzésre, adatok vizuális megjelenítésére, vagy “csak” a riportolás hatékonyabbá tételére – elég, ha megtalálja az eszközt, módszert, ami a munkáját leginkább támogatja.
Én egy elég nagy kiugrással vágtam bele az üzleti intelligencia világába, mert megelégeltem az üzlettámogatók mókuskerekét és az elavult módszereket/eszközöket. Úgy alakult viszont, hogy mostmár BI tanácsadóként éppen azoknak teszem könnyebbé az életét az újításokkal, aki én is voltam még nem is olyan sokkal ez előtt.

Szóval van élet az adminisztráción túl – ne nyugodjatok bele, hogy a szakértelmeteket megcsillogtatni nincs idő a sürgősebnél sürgősebb feladatok között. Vannak megoldások – néhánnyal (jó sokkal) itt az oldalon is találkozhattok 😉

Rajta!